Baráth Viktória : Első tánc + Interjú

13:06

Szeretem az Álomgyár Kiadó könyveit, mert egyszerűen elvarázsolják az olvasót, de a legfontosabb lehetőséget nyújtanak, hogy új írókat ismerhessünk meg. Az Első táncnál a borító és a fülszöveg győzött meg arról, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom.


Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalak száma: 422
Kiadás éve: 2016



Meddig érdemes küzdeni egy férfi szerelméért? 

Zoey minden vágya, hogy musicalszínésznő legyen. Álmai megvalósulásának csak saját gátlásai és félelmei szabnak határt. Hogy bebizonyítsa magának és környezetének a rátermettségét, a 21. születésnapján Párizsba utazik, ahol beleszeret a skót származású Owenbe. A fiatal lány számára a tökéletes partner lehetne. De a 35 éves Owennek van egy titka. 

Nem sokkal később a lány találkozik egy másik férfival is, aki éppen azt a biztonságot tudná nyújtani Zoey-nak, amit Owentől sosem kaphat meg.
A lány válaszút elé kerül: a szenvedélyes szerelmet választja, vagy a biztonságos és kiszámítható életet. Netán saját lábára áll, és az álmai megvalósításának él.
Hová vezethet egy titkokkal és hazugságokkal kezdődő kapcsolat? A nagy korkülönbség ellenére kialakulhat-e életre szóló szerelem két ember között?

Baráth Viktória romantikus regénye az álmaink megvalósításáról, a leküzdendő akadályokról, és a saját határaink átlépéséről szól. Egy történet szívvel-lélekkel.

És te mit tennél meg az álmaidért?

Idézetek:

„Egy új élet kezdődik. Most elhatározom, hogy megváltozom. Mindenkinek igaza volt, amikor azt mondták, hogy így nem viszem semmire, de ez az év más lesz. Mostantól lesznek céljaim, amiket el is fogok érni, nem csak úgy élek bele a nagyvilágba. Azt fogom csinálni, amit akarok. A régi, unalmas, szürke Zoey nincs többé.”

„A szemébe nézek. Olyan elkeseredetten néz rám, talán igazat mond. Bár eddig is azt hittem… Össze vagyok zavarodva. Nem tudnék nélküle élni, de nem bírom elviselni a fájdalmat, amit folyamatosan okoz. Gyenge vagyok a közelében, távolabb kell tőle kerülnöm, hogy tisztán láthassam a dolgokat.

„– Zoey, nekem te vagy a családom. Nem akarom, hogy félreértsd a dolgokat, de te vagy a legfontosabb ember az életemben. És amikor megláttalak ebben a ruhában… Most már nem arra fogok gondolni, hogy erre a karácsonyra egy plasztikdarabot kaptam, hanem az arcodra, amikor megláttad magad a tükörben. Erre akarok emlékezni!

„Sarkon fordulok, és kilépek az ajtón, ki az életéből, hogy elkezdhessem a saját életemet, ahol én kovácsolom a jövőmet, senki más. Mert én vagyok az egyetlen, akin a boldogságom múlik.



Mint már említettem csodálatosra sikeredett a könyv borítója. A színek, az egyszerűsége valóban olyan, hogy nem tudsz úgy elmenni mellette, hogy le ne vedd a polcról és én ajánlom, hogy kerüljön bele a bevásárló kosárban, ugyanis belülről is nagyszerű tartalmat kap az olvasó.

Ez első pillanattól kezdve élveztem a könyvet. Imádtam az indítását, amely a szerelem városában, Párizsban bontakozik ki, egy igazán fordulatos és romantikus formában. Azonban a folytatás már teljesen megdöbbentett. Ugyanis a könnyed hangvételű, romantikus regény helyett egy mély érzelmekkel fűszerezett történetet kapunk, amelyben egy 20-on éves lány útkeresésének lehetünk részesei. Saját tapasztalatunkból is tudjuk ez nem mindig könnyű, főleg, ha a szerelemről van szó. Sokszor mondják, hogy az első szerelem mindent elsöprő és soha nem feledjük. Ez Zoey esetében is így van. Az ő karaktere egy kicsit megosztó számomra, sokszor nem értettem egyet a döntésivel és frusztrált, hogy mennyire nem látja a valóságot. Két kapcsolatba is belebonyolódik, amely gyökeresen különbözik egymástól. A szenvedélyes vad érzelmek, az egyik oldalon, a másikon pedig a biztonság, de nem éreztem, hogy bármelyik is ideális lenne számára. Mégis úgy gondolom, hogy ez egy jó tanulólecke volt, és hozzájárult ahhoz, hogy azzá a személlyé váljon, amit már a könyv végén láthatunk. Ezzel a Zoeyval már én is azonosulni tudtam, mert végre  saját lábára állt, nem engedte, hogy egy férfi határozza meg a tetteit.


Három különböző férfi karaktert is kap az olvasó ebben a történetben. Owen, Sean és Jackson. Az én szívemhez Jackson állt a legközelebb, annak ellenére, hogy bár meghatározó szerepe van, mégse ő az akiről a legkevesebbet tudhatunk meg a történetben. Owen egy nagyon összetett személyiség és
egyszerre szerettem és utáltam őt, mert bár szerette Zoeyt, játszadozott a lány érzéseivel, ezzel okozva fájdalmat, amelyet egyetlen nő sem érdemel meg. Sean pedig egy semleges karakter, akinél Zoey talán tényleg csak a biztonságot kereste.

Bár a történet befejezése sokak számára nem úgy ér véget, ahogy várná, a folytatás még meghozhatja Zoey számára a boldog befejezést. Én nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog alakulni a főhősünk élete, remélem, megtalálja a saját útját.

Ha vágysz egy olyan könyvre, amelyben a romantika mellett, a valós élet nehézségeit is megtapasztalhatod, többek között az élet első nehézségein való túljutást, az első szerelemet, az első csalódást és a választást, hogy úgy alakítsd az életet, hogy minden álmod valóra váljon, akkor Baráth Viktória könyvét vedd a kezedbe!

Értékelésem:




                                    

Interjú

Volt lehetőségem néhány kérdést feltenni az Első tánc írónőjenek, Baráth Viktóriának. Itt a lehetőség, hogy egy kicsit jobban megismerd őt!

♥   Számodra mit jelent az írás?
Nagyjából mindent. Az írás nekem amolyan terápia, segített azzá válnom, aki legbelül mindig is voltam. Elnyomtam magamban az érzéseimet, nem mertem elmondani a gondolataimat, de mióta elkezdtem írni, sokkal nyitottabb lettem. Ez főleg annak köszönhető, hogy megosztottam a hozzám legközelebb állókkal az írásaimat, mire rengeteg támogatást és biztatást kaptam tőlük. Azóta máshogy tekintek a világra és önmagamra is.


♥  Mikor fogalmazódott meg benned, hogy megírod az Első táncot?
Négy éve kezdtem el megírni Zoey történetét. Először még nem tudtam, hogy mi fog belőle kisülni, csak leírtam pár gondolatot, aztán egyre több és több ötlet jutott eszembe. Úgy belelendültem, hogy hónapokig csak ezen járt az agyam, képtelen voltam abbahagyni az írását.


♥   Ki vagy mi inspirált?
Tudom, hogy kicsit elcsépelt, de azt hiszem, maga az élet. Mindannyian nagy terveket szővünk, fiatalon elképzeljük, hogy milyen lesz az életünk, aztán rá kell jönnünk, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Meg kell küzdeni, mind a sikerért, mind a szerelemért, de ha a megfelelő személy áll mellettünk, akkor sokkal könnyebb helyzetben vagyunk.


♥    Milyen érzés volt, amikor kezedbe vetted az elkészült könyvet?
Hihetetlen! Nagyon furcsa érzés volt az én kis történetemet, a karaktereim nevét viszont látni a papíron. Még talán most sem igazán fogtam fel, hogy tényleg megtörtént, amiről eddig csak álmodtam. Nem azért írtam, hogy kiadják, sőt, eleinte meg sem akartam mutatni senkinek, de most minden egyes alkalommal a fellegekben járok, hogy a kezembe vehetem nyomtatott formában.


♥    Miért az Álomgyár Kiadóra esett a választásod?
Nagyon szimpatikus volt, hogy segíteni akarnak az elsőkönyves íróknak. Nehéz manapság könyvet kiadni, ezért szerettem volna, ha profi kezekbe kerül a kéziratom. És nagyon jól döntöttem. A borító gyönyörű lett, a szerkesztés flottul ment, és végig nagyon közvetlenek, kedvesek voltak velem.


♥   Zoey karaktere kitalált vagy valakiről formáztad őt?
Azt hiszem, hogy minden író egy kicsit magáról formázza a karaktereit, vagy arról, hogy milyenné szeretnének válni. Zoey-val nagyon sok közös van bennünk. Együtt nőttünk fel visszahúzódó kislányból magabiztos, öntudatos nővé. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden döntésével egyetértek.


♥  Owen, Sean és Jackson, három különböző férfi karakter kap az olvasó, a te szívedhez melyikük áll a legközelebb?
Mindhárman különlegesek számomra, mert mindegyiküknek megvan a maga szerepe Zoey életében. Mégis Owen az, aki hozzám a legközelebb áll. Nagyon sokszor rossz döntéseket hoz, és sokszor megbántja Zoey-t, de egy olyan helyzetbe került, ahol nehéz jó döntéseket hozni. Talán ő a legösszetettebb karakterem, az ő viselkedése a legérdekesebb és legvitathatóbb, de az egyértelmű, hogy szereti Zoey-t, és mindent megtesz azért, hogy segítse a lányt.


♥ Milyenek a visszajelzések a könyvvel kapcsolatban?
Szerencsére nagyon jók! Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett róla, amit ezúton is köszönök. Remélem, hogy a jövőben is az olvasóim között tudhatom őket, és a többi írásom is elnyeri majd a tetszésüket.


♥   Milyen terveid vannak a jövőben?
Van egy pár elkészült kéziratom, szeretném mindet kiadni szépen sorjában, mellette pedig készülnek az újak. Szeretném, ha megismernék a nevemet, hogy ha meglátják egy könyvemet, akkor az fusson át az agyukon, hogy „Baráth Viki írta? Akkor ezt biztos elolvasom!” J


♥   Esetleg érkezik a folytatása a könyvnek?
A folytatása már kész van, összesen még két könyv. Remélem, hogy a közeljövőben azokat is szélesebb körben olvashatják.

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet és az írónőnek, hogy megválaszolta a kérdésimet!

You Might Also Like

0 megjegyzés