Amy Ewing : The Jewel-trilógia - Az Ékkő #1

13:48

Már régóta szemezgettem ezzel a könyvel. A fülszöveg nagyon keveset árul el a történetről, ezért is akartam ennyire elolvasni. Végül másfél nap alatt végeztem a könyvvel. Imádtam minden sorát és egy újabb egyedi gyöngyszemre találtam.

Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. 

De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot. 

Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.




Idézetek:

– A remény értékes dolog, nem? – mondja csendesen. – És mégsem méltányoljuk, amíg el nem veszítjük.”

„De ez régi emlék, sokszor elővettem, és elmerengtem rajta, mint egy régi levél fölött, amit az ember újra meg újra elolvas, amíg gyűrött nem lesz, és a szavak el nem mosódnak rajta.”

„– Nehéz felidézni, hogy ki voltál, amikor állandóan valaki másnak kell beállítanod magad, aki nem vagy.”

„Úgy érzem, mintha valahányszor az Ékkő felüdít, kényelmetlen helyzetbe hoz vagy elszomorít, találok benne valami gyönyörűt.”
Az ismeretlen úgy terül el előttem, mint egy hatalmas, üres papírlap.”


 Alapsztori egyszerűen zseniális. Egy teljesen új világ jelenik meg előttünk, amely a legapróbb részletig ki van dolgozva. Az első pillanatban megdöbbenve olvastam, hogy miről is fog szólni ez a könyv. Úgy érzetem, hogy  ennyi szörnyűségéből nem lehet valami nagyszerűt alkotni, de a történet rácáfolt erre, mert igen is lehet. A főszereplő Violet szemszögéből fedezzük fel ezt a világot és vele együtt döbbenünk rá, hogy mennyi szörnyűség és hazugság lakozik is benne.Azonban ennek a disztópiának sikerült ezt a kegyetlen sztorit izgalmassá és érdekfeszítővé varázsolni. Maga történet igencsak lassan indul be, az elején inkább a részletekkel igyekszik minket megismertetni az írónő, amely ahhoz szükséges, hogy megértsük a lényegét, ennek a világnak, viszont a könyv könnyed stílusa, gördülékenysége által  mindez nem válik unalmassá és vontatottá. 

Violet karaktere egy erős, határozott lányként jelenik meg, aki nem akar behódolni ennek a diktatórikus világnak és beletörődnie abba, hogy ő csak egyetlen célra született, hogy szolgálja az előkelő családokat. Ugyanis ő is azok a lányok közé tartozik, akik megmenthetik az uralkodókat a kihalástól, és a mágiát felhasználva valami újat és megdöbbentőt alkosson, de mindezt milyen áron?  Violet vágyik a szabadságra, és igyekszik mindent megtennie, hogy kikerüljön a rabszolgaság alól, de közben tudja, hogyha hibát vét, azért bűnhődnie kell. A lázadásának köszönhetően azonban, újabb és újabb részletek tárulnak fel erről a titokzatos világról, amelyek szép lassan elvezetnek minket az igazsághoz.
Vannak nagyon érdekes mellékszereplők. Közöttük Garnet, aki első pillanatban egy lázadó fiúnak látszik, azonban sokkal több van a tettei mögött. Számomra ő egy igazán érdekes figurája volt a történetnek és sajnálom, hogy nem tudhattam meg többet róla, de remélem a következő részekben más nagyobb szerepet fog kapni. Ash személyében megkapjuk a fiút, akiért Violet képes ostobaságokat tenni. Ash igencsak érdekes háttérrel rendelkezik, amely hozzá tesz ehhez a szörnyűségben bővelkedő világhoz. Sok mindent el kell neki is viselnie, hogy életben maradjon és támogatni tudja a családját. Két olyan személy talál egymásra, aki rabja a ennek a világnak, és két olyan személy, aki mindent megtenne, hogy kitörjön a börtönéből.

A gyönyörű báli ruhák, paloták és csillogás, azonban senkit se tévesszen meg, mert ármánykodás, intrika és politikai harc veszi kezdetét ebben a történetben, amelyben számos meglepetés ér majd bennünket. Sok kérdés azonban megválaszolatlanul maradt, emellett egy szívszorító és izgalmas függővégnek lehetünk tanúi. Kíváncsian várom, hogy hogyan fog alakulni a történet és milyen bonyodalmak várhatóak még. Úgy érzem az első rész csak egy bemelegítés volt, és sok meglepetés fog még minket érni.

Értékelésem:

You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. Alig várom,hogy megkaparintsam ezt a könyvet és én is elolvashassam .
    Jó lett az értékelés!4

    VálaszTörlés